.
Pénteken délig 2200 személy írta alá azt a petíciót, amelyben a székelyek által igényelt autonómia megadására kérik Victor Ponta román kormányfőt és Barack Obama amerikai elnököt. A kezdeményezés egy Texasban élő, csíkszeredai származású magyar nevéhez fűződik.

Mike Andras, vagy ahogy facebookos profilján bemutatkozik, András Misi Williamson megyében él, ahol 2012-ben sikertelenül pályázott a Libertariánus Párt részéről a seriff tisztségére.
 
Kiskunfélegyháza városa is csatlakozott azokhoz az önkormányzatokhoz, melyek kitűzték a székely zászlót. Ezzel a gesztussal is hangsúlyozva, hogy kiállnak az erdélyi magyarok mellett a nemzeti szimbólumok szabad használatáért folytatott küzdelemben.
Bukarestet a jelek szerint az zavarta leginkább a két hete kirobbant – és azóta búvópatakszerűen fel-feltörő – székelyzászló-ügyben, hogy Magyarország nyilvánosan emelt szót egy a romániai magyarságot érintő ügyben.

A román hírcsatornák véget nem érő beszélgetős műsorainak résztvevőit nem az izgatta, hogy történt-e jogsértés a jelképhasználat korlátozásával, vagy éppenséggel a székely zászló közintézményekre való kitűzésével, hanem az, hogy Magyarország úgymond hogy mert ebbe beleszólni?

 

 


  Budapest, 2013. február 22., péntek (OS) - Feljelenti az atv.hu-t a VII. kerületi Jobbik

Az atv.hu cikkében, amely a vélt és valós jobbikos-hökös összefonódásokról ír, számos téves információ van, ezzel kapcsolatban az érintettek helyreigazítási kérelemmel éltek és fognak élni. Számunkra egyértelmű, hogy a szélsőbaloldali hírportál manipulált dokumentumokból dolgozott, mivel az írásban szereplő mondatok jelentős része hitelesített jegyzőkönyveinkben nem szerepel.
 Budapest, 2013. január 20., vasárnap (OS) - A Demokratikus Koalíció továbbra is a demokrata ellenzéki erők összefogásának pártján van, mely az egyetlen eredményes út az orbáni rendszer leváltása érdekében.