A határon túli magyaroknak is két szavazatuk lenne az eredetileg tervezett egy helyett, ha az Országgyűlés elfogadja Kövér László erre vonatkozó módosító indítványát. A parlament és a Fidesz választmányának elnöke hétfőn nyújtotta be módosító javaslatát az új választójogi törvényhez.

Indítványa szerint a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok egy külhoni egyéni választókerületben választhatnának képviselőket, emellett – ahogy az eredeti kormánypárti tervben is szerepel – pártlistára voksolhatnának. A külhoni egyéni kerületben kiosztott mandátumok száma a jelöltekre leadott szavazatok számától függene.

Marosvásárhelyen tartja országos programalkotó fórumát az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szombaton. Az ülésen az új politikai formáció egyfajta seregszemlét is tart és előkészíti a februári hivatalos alakuló ülést – tájékoztatott Toró T. Tibor, a párt ideiglenes elnöke.

Ugyancsak a hétvégi fórumon mutatják be a párt új jelvényét is, a logóját.

Az EMNP megalakulását a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kezdeményezte. Az új pártot szeptemberben jegyezték be a romániai bíróságon.

Marosvásárhelyi Rádió
Péntek délután a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának Tőkés László, az Európa Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke volt a vendége.


Tőkés László először azt magyarázta, miként értette azt a kijelentését, a Máért ülése után, miszerint a magyar politikának igenis dolga, hogy beleszóljon a külhoni magyarság dolgaiba. Tőkés elmondta: a Ceauşcu doktrinát idéző kijelentés, miszerint senki nem szóljon bele az erdélyi magyarság ügyeibe, csak látszólag logikus, ez valójában egy egészen torz szemlélet. Az EMNT elnöke erre példát is mondott: a család tagjai hívatottak a család dolgaival foglalkozni. Tehát értelemszerűen a határon túli magyaroknak is van joguk „beleszólni” a magyarországi politikába, és kifejezetten elvárható, hogy a magyarországiak is „szóljanak” bele a külhoni magyarság dolgaiba. Vagyis a magyar integráció, az egységes magyar nemzetszemlélet jegyében foglalkozzunk egymás dolgaival, képviseljük együtt egymás érdekeit.