2011. december 17-én sor került az RMDSZ Hargita Megyei Egyeztető Tanácsának soros ülésére.

A napirendi pontok között szerepelt egy megyei agrárregiszter létrehozása, amely nagy segítség lenne a gazdák számára, de különböző pályázatoknál is, hiszen így egy tiszta képet kapnánk a megyei földterületek helyzetéről, a tulajdonjogokról, stb.
Az Európai Bizottság döntése értelmében újrakezdik a Regionális Operatív Program (POR) keretében a kifizetéseket a fejlesztési minisztérium felügyeletével, év végéig elszámolhatnak kb. 200 millió eurót, közölte csütörtökön Elena Udrea regionális fejlesztési és turisztikai miniszter. „Kora reggel kaptuk ezt a hivatalos információt. Bevallom, mi már tegnap este tudtunk róla” – jelentette ki Udrea, megjegyezve, hogy a minisztérium teljesítette az Európai Bizottság minden kérését. Hozzátette, vannak elvégzett, leszámlázott és el nem számolt munkálatok, értékük körülbelül 200 millió euró, és reméli, hogy Románia az év végéig le tudja hívni ezt az összeget. A minisztérium közleményben jelentette be az Európai Bizottság döntését, hogy újrakezdi a kifizetéseket a 2. tengely keretében készülő projektekre a regionális és helyi szállítási infrastrukturális beruházásokra, melyeket 2011 júniusában függesztettek fel.  Népújság
12 millió lejes beruházást terveznek 2012-re

A marosvásárhelyi Transilvania repülőtér idei tevékenységét ismertette tegnap a légikikötő vezetősége. Elhangzott: idén nem kevesebb, mint 15 ellenőrzést hajtottak végre különböző hatóságok a röptéren, a legtöbbet, ami egy közintézmény esetében történt.


A térségben működő tudományos intézmények, testületek együttműködésének és közös programjának eredményeként került bemutatásra Csíkszeredában a Magyar Tudomány Háza.

A 2011.december 15-én szervezett Sajtótájékoztató keretében a kezdeményező tudományos testületek és szervezetek vezetői bemutatták az új intézmény célkitűzéseit, működési modelljét, a következő időszakra tervezett tevékenységeket, hangsúlyozva, hogy ez az együttműködésen alapuló kezdeményezés az akadémiai szellemiség térnyerésének újabb lehetőségét jelenti. Kiemelten fontosnak tartják azoknak a tudományos munkával foglakozó szakembereknek a támogatását, akik mögött nem áll intézményi háttér. A kezdeményezés nyitott más tudományos testületek, szervezetek irányába.
Zenta: Tüzelőanyag a rászoruló családoknak A Zenta községbeli szociálisan rászoruló családoknak egy-egy köbméter tűzifát szállítanak ki a községi költségvetés terhére, hangsúlyozta Širková Anikó, Zenta község polgármester asszonya az önkormányzat ma délelőtti sajtótájékoztatóján, majd hozzátette, Zentán 378, Tornyoson 139, Bogarasban 40, Felsőhegyen 22, Keviben pedig 21 család részesül a segélyből.