A tárca vezetője azt írta: "2013. március 15-e alkalmából Táncsics-díjat adományoztam Önnek a Magyar Újságírók Közössége felterjesztése alapján. Döntésemmel elsősorban azt a munkát szándékoztam elismerni, melyet külpolitikai újságíróként végzett, amikor az egykori szovjet térségből és a balkáni háborúról tudósított".
Budapest |

Kizártnak tartja az MTI által megkeresett Bellák Gábor művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa, hogy a közelmúltban előkerült Vérvád című festmény Munkácsy Mihály alkotása lenne.

Az Index.hu hétfőn közzétett cikke szerint a kép magát megnevezni nem kívánó tulajdonosa 2012-ben engedélyezte Jeffrey Taylor művészettörténésznek és Végvári Zsófiának, a Komplex Festményvizsgálati Labor vezetőjének, hogy Londonban vizsgálatokat végezzenek a 4x3,5 méteres, szignó nélküli vásznon
Több magyarországi civil szervezet felhívást tett közzé csütörtökön a szerbiai magyarellenes támadások ügyében. Az MTI-hez is eljuttatott állásfoglalásban kiemelték: folyamatos tapasztalatuk, hogy a támadások évtizede ismétlődő sorozatának nem akar vége szakadni.
Kelemen András, a Magyarországért Kulturális Egyesület elnöke közleményében azt írta: úgy látszik, hogy a január végi magyarellenes támadásokkal a magyarok "kiűzetésének" újabb hulláma indult el a Délvidéken, Temerin után Óbecse, Újvidék, és most Szabadka következett.
A Nemzeti Fórum Egyesület alelnöke, valamint a Civil Együttműködési Tanácskozás és a Civil Összefogás Fórum szóvivője hozzátette: folyamatos tapasztalatuk az, hogy a szerbiai magyarellenes támadások évtizedes ismétlődő sorozatának nem akar vége szakadni.